Idén először indult el a „Diákok Hangja” program, az iskolánk tanulói pedig tollat és rajzlapot ragadtak, hogy elmondják, milyennek látják a saját iskolájukat. Mi az amit nagyon szeretnek benne és mi az amit szívesen megváltoztatnának.
A szeptember 16-i projektnap keretében alsó tagozatos tanulóink is megoszthatták iskolánkkal kapcsolatos gondolataikat, tapasztalataikat és elképzeléseiket. Voltak, akik plakátokat készítettek, amelyeken virágsziromrajzok jelenítették meg a jövő iskolájának vízióját. Mások mesterséges intelligencia segítségével szereztek dalokat különböző zenei stílusokban. Minden osztályban izgalmas, tartalmas munkák születtek, amelyekből az aulában kiállítás is készült. A gyermekek nagy örömmel vettek részt a projektnapon, ahol nemcsak a beszélgetésre, de a kreatív alkotásra is megfelelő mennyiségű idő jutott.
A felsős évfolyamon egy kérdőívet töltöttek ki az osztályok közösen. A kérdések három témakört öleltek fel. Az első részben a diákok az iskolai élet értékeit, és kedvenc emlékeiket sorolták fel. A második témakör az iskolai élet kihívásairól kérdezte meg a diákokat. A harmadik részben pedig osztályzással értékelték a közösségi tereket, tantermeket és a sportolási lehetőségeket. A felmérésben különleges kérdések is szerepeltek. Például: „Mit tennél ha Te lennél az igazgató egy napra?” Rengeteg ötletes, kreatív és humoros választ adtak a gyerekek. A kérdések mellett a kreativitásukra is szükségük volt. A rajzlapon egy általuk kiválasztott témakört kellett ábrázolniuk. Milyen az „álomiskolám”, a „kedvenc helyem az iskolában” és milyen lehet a „jövő tanterme”. Köszönjük minden diáknak a sok őszinte választ és a kreatív rajzokat!
Reméljük, hogy a Diákok Hangja program idén nemcsak egy egyszeri nap volt, hanem egy új, szép hagyomány kezdete.
Madarász Csilla, Papp-Mayer Zsófia